« Vissza a tartalomhoz

2. napi térkép (júl. 22., péntek) A szállás amúgy tágas, barátságos, jól felszerelt konyhával. Reggeli kiadós. Tkp. minden nap 9 körül keltünk (mármint a nők, én jóval korábban már sétáltam és fotóztam), 10-kor indultunk és ált. este 6-ig megérkeztünk, úgyhogy nem volt túltervezve az út. Elindultunk visszafelé az 1-esen, az első megálló Námafjall (65° 38,276' , -16° 49,274') kénes mezeje a Krafla alatt. (tegnap kimaradt). Nagyon büdös és nagyon infernális, a legnagyobb szolfatáratelep +fortyogó iszap, forró, sivító gőz. Tovább vissza a Jökulsá a Fjöllumig, a folyó mentén északra két út vezet. A jobb parti a „buszos” turistaút, ez aszfaltozott, de mindenhol sokan vannak és a látnivaló is kevesebb. A bal (nyugati) parton indul (65° 39,703' , -16° 33,002') az F862-es, ezen érdemes menni. Az F jelű utak (mint azt tábla is jelzi) csak 4WD-s autóknak ajánlottak, de ezen szvsz óvatosan 2WD is végigmegy. (A mi kocsink ugye egy Honda HRV, magasabb, mint 1 átlag személyautó és 4x4-es is, de azér nem igazi terepjáró. A 130-cm-es vizen kívül mindenhol átmentünk vele.) A mindig hármasával (anya + 2 gyerek?) bóklászó birkák kerülgetése után elérünk a Dettifoss-hoz (65° 48,903' , -16° 23,075'). Ez Európa legnagyobb vízhozamú vízesése. Olyan is. Vad, zavaros, dübörgő. A szélére állva beleszédülsz a 40-m-es kavargó mélységbe. Gyakori virág, kinő a terméketlen a vulkáni hamun is: Kissé feljebb van a Sellfoss (65° 48,394' , -16° 23,302'), kisebb, de kecsesebb és nagyon impozáns. (Közel van a Havragilfoss is, de oda már nem volt időnk elmenni) Tovább az F862-n elég sok a – most száraz – időszakos vízfolyás, úgyhogy csapadékos időben erre nem biztos h jó a 2WD. Elérünk Vesturdalur-hoz (és Hjódaklettárhoz), a visszhang-sziklákhoz. (parkoló: 65° 55,972', -16° 33,506', innen jó nagyokat lehet sétálni) Ez 1 fantasztikus sziklakanyon, csak a déli részét jártuk be. (Autóval csak erről az oldalról közelíthető meg.) Az ember és a boszorkány (65° 55,517', -16° 31,985'): Mindez amúgy a Jökulsárgljúful (Gleccserfolyó) Nemzeti Park területe (Dettifoss, Vesturdalur, Asbyrgi) Az utolsó csoda a Jökulsá mentén az asbyrgi kanyon, ez már kint van a főút mentén és teljesen kiépített turistalátványosság (65° 59,494', -16° 31,008'). Tkp. két hatalma vmikori vízesés fala és az ezek után a folyó által körbezárt hatalmas sziklasziget. Na ilyet sem láttunk többet. Természetes erdő, liget: Tovább a 85-ösön Húsavík bálnavadász városkába, 5-re foglalásunk volt 1 bálnafigyelő hajón (http://www.northsailing.is) Előbb odaértünk, úgyhogy még benéztünk a bálnamúzeumba (66° 2,619', -17° 20,651'): a kapitány: és a bálna: szóval ez 1 csukabálna, minky whale, sztem delfinen kívül csak ez él az öbölben, mindenki ilyet látott. A majd 3 órás bálnales után el Akureyribe. Az északi nagyváros (5500 lakos!) valóságos megapolisz. Még kikötői lebujok is vannak (talán 4) Beültünk 1 Crown nevű gyorsizébe és bűnrossz csirkehamburgert ettünk össz 12000 hufért. A szállás viszont klassz, full ikea. Jellemzően az ajtó nyitva, 1 levél vár h menjünk az egyik szobába, majd holnap találkozunk. Ha még jönne más is, az is beköltözhet vmelyik üres szobába. Tényleg tárva-nyitva minden, sör a hűtőből becsületkasszára. http://www.simnet.is/hoepfner/ Szombat reggel 1/8-kor elindultam kenyérért, minden zárva. Benzinkút is csak kártyás van (benzinkutas kút csak forgalmas helyen van, kártyás tankolásnál alaposan tanulmányozd a leírást, nem 1szerű. Végig nem tudtam rájönni, hogy lehet 1szerűen teletankolni, mindig meg kell adni, h mennyi pénzért akarsz (amount). Ha túllövöd, annyi pénzt tesz foglalásba a plasztikodról (nekem pld 7000 isk-t, pedig 2000-éert tankoltam. Remélem utólag visszakönyvelik.) Akureyri amúgy kedves kisváros, ronda modern templommal.

« Vissza a tartalomhoz